Az internetet böngészve került ismét szemem elé Binyavanga Wainaina neves kenyai újságíró (aki ráadásul több mint 13 ezer tradicionális afrikai receptet gyűjtött össze már eddig) még két éve a Granta című újságban megjelent “Hogy írjunk Afrikáról” című fantasztikus publikációja, amelyet mindenképpen ajánlok minden Afrika-szerető figyelmébe (valószínűleg jópáran már ismerik is az írást).

http://textandcommunity.gmu.edu/2009/resources/how-write.pdf

A rövidke cikkben foglaltak afféle görbe tükröt állítanak a mai média Afrika-megközelítése (és így nagyon sok esetben eme blog megközelítése) elé, hiszen gondoljunk csak bele, míg gyermekkatonákról, polgárháborúkról, véres mészárlásokról több ezer írást találhatunk percek alatt az interneten, de akár egy szimpla könyvtárban is, addig például nem olyan könnyű a kongói filmiparról vagy éppen a maputoi átlagos hétköznapokról bármiféle információt fellelni. Ezen a régről fakadó nézőponton igyekszik változtatni jópár fanatikus Afrika-szerető (akad néhány Magyarországon is), akik különböző rendezvényeket, konferenciákat, koncerteket szerveznek, hogy bemutassák az afrikai kultúra minden szegmensét, filmeket, irodalmat, zenét, festészetet vagy éppen fotókat.

És ahogy egy tavalyi ilyen rendezvényen, Franciaországban Nuruddin Farah világhírű szomáliai író is rávilágított, az Afrikáról alkotott “nyugati” nézet és magának az afrikai emberek egy részének mély pesszimizmusa nem afrikai örökség, hanem kialakulásában óriási szerepe van a gyarmatosításnak, hiszen a gyarmatosítók pont akkor jelentek meg a kontinensen, amikor megkezdődött volna a belülről fakadó demokratizálódási (persze ez tucatnyi háborúval is járt volna, de nézzük csak meg az európai történelmet) folyamat, így a gyarmatosítás korszakának végén ott álltak az országok és népek, egy erőszakolt társadalmi, gazdasági mintával, amelynek megváltoztatásához, életben tartásához semmilyen tapasztalatuk, forrásuk nem volt. És abszurd gondolat, de bizony a polgárháborúk kitörése esetenként “szükség”, hiszen a világ ma létező mintademokráciáinak is megvolt a maga harca, igaz évszázadokkal korábban, de például a brit gyarmatbirodalom is évtizedes belső háborúval küzdött. A rövid poszt lényege tehát afféle gondolatébresztés, magának a szerzőnek is: Afrika egyáltalán nem a rossz dolgokról, a háborúkról szól csak, sőt, alig szól ezekről.